Mikor apu közölte velem, hogy három hétre mehetek dolgozni Németországba, nem is tudtam, mit vállalok. Voltam én már 2013 augusztusában lángost sütni apuval ketten, igaz, akkor csak négy napra, és meleg volt. Akkor rögtön az első napon ráejtettem egy sörpadot a bal nagylábujjkörmömre, ennek eredményeképp cipő szóba se jöhetett, és hazaérkezésem után pár nappal le is esett szegény szerencsétlen körmöcske. Fárasztó volt az is, de ehhez képest az… sétagalopp, én mondom. Persze, nem akartam egyedül hagyni Dandót se, de ez „csak” három hét, kibírtunk már többet is, ugye?
2013-ban, sül az utolsó lángos
Az indulást 2016. november 19. (szombat) hajnalra terveztük. Volt még két rendelésem karácsonyig, az egyik félig kész is volt már, nem izgultam. Csütörtökön azonban jött a feketeleves, az egyik rendelés (persze nem az, amelyik már félig kész volt) nem dec. 20., hanem november. Ami azt jelenti, hogy még indulás előtt el kellett (volna) készülnöm vele. Két személy szerepelt volna az eredeti terv szerint a rajzon, de ez teljesíth
etetlen lett volna másnapra. Kompromisszumként csak az ünnepeltet rajzoltam, viszont kész kellett lennem vele. Aznap este 10 óráig, másnap hajnalban fél 5-től rajzoltam. Kiesett a szemem, remegett a kezem, de kész lettem. Soha többet ilyet.
A péntek esti „utolsó” vacsi és a cuccom ellenőrzése után, nem túl nyugodtan tértem nyugovóra. Az ébresztő hajnali fél háromra volt állítva. Hamar eljött. Sikeresen el isindultunk. Helyünk az autóban nem sok volt, de egyelőre csak aludni akartam még, legalább csak egy picit.
Húsz percnyi út után egyszercsak elénk ugrott egy szarvas. Az autó jobb első fele kapta el a szarvas farát. Az állat elfutott, a sofőr kiszállt megnézni a kárt, de különösebbet nem látott rajta. Akkor még. Sötétben. Továbbmentünk. Mire kivilágosodott, már Mosonmagyaróvárnál voltunk. A világosban szemlélve már kicsit más volt a helyzet. A jobb első index nem működött (ami ugye az autópályán azért nem hátrány), a rendszámtábla félig lógott, a motorháztető felgyűrődve. Azt javasolták, és mi is azon voltunk, hogy mindenképp nézessük meg továbbindulás előtt. Győrben nyitott nyolckor egy szerviz, vissza kellett tehát mennünk. Az ottani körülményeket csak bajosan lehetett szerviznek nevezni, inkább roncstelep. A szerelő mindent csinált – cigi, telefon, káromkodás -, csak azt nem, amit kellett volna. A motorháztetőt sem tudta felnyitni. Viszont javasolta, hogy így tovább ne merjünk menni, a határon sem engednek át, ránk foghatják, hogy gyalogost gázoltunk. Pöpi.
Győri megálló
Veszprémben voltak szerelő ismerősök, akik biztosítottak minket, hogy menjünk nyugodtan, megoldják. Tehát vissza Veszprémbe. Az ottani srácok már profik voltak, kikalapálták, kipingálták egy-két helyen a kocsit, kicserélték az index égőjét. Így már mehetünk. Kaptak is egy üveg pálinkát.
Az út további része eseménytelenül telt, azon kívül, hogy Ausztriában a GPS-ünk is elromlott, de odaértünk este fél 10-re.
2016. november 20. (vasárnap). Díszítő anyagok beszerzése, indulás a tett helyszínére. Egész vasárnap díszítettünk… Kalapálás, tűzőgép, fenyőillat, piros gömbök és asztalterítők. Irtó büszkék voltunk magunkra, nagyon jól nézett ki. Zászlók fent, lángos-felirat fent. Este öcsém főzött nekünk vacsorát, nekem citromos-pestós pisztrángot, isteni volt. Nem is ettem sokkal többször vacsorát a három hét alatt…
2016. november 21. (hétfő). Kiderült, hogy nem jó a díszítés, mert tavaly nem így volt. És akkor? Fő a változatosság. De nem, át kell alakítani. Ok. Átalakítottuk. Meg még háromszor. Csak ez után kezdődhetett az igazi munka.
És igazából eddig tudtam elkülöníteni a napokat egymástól. Az összes többi egybefolyt. Két turnusban dolgoztam, az első tartott nov. 21-től nov. 29-ig, jött a másik csapat nov. 30-tól dec. 7-ig. Csak én voltam az állandó ember. Furcsa is volt átállni picit az először megszokott rendről és beosztásról a másik csapatéra, de könnyebb volt, mint gondoltam.
Az első turnusban én voltam az, aki kiadta a lángost. Ennek során a kisült lángost elkészítettem olyanra, amit a kedves vendég szeretett volna, és kasszáztam.
A kiadás előnye, hogy biztosan folyamatosan mozogsz, a bal karod tuti jobban fog izmosodni, mint a jobb, hiszen a ballal a tejfölös és egyéb edényeket emelgeted, a jobbal meg a pénzt. Igazából azt is előnynek mondanám, hogy Rád emlékeznek a legjobban, mert Veled kerülnek kontaktusba, és mikor a bácsi már harmadik (és utána igazából mindegyik) nap jön vissza, kérdés nélkül tudod, hogy fokhagymásat szeretne.
A kiadás hátránya, hogy biztosan folyamatosan mozogsz. Ha beáll a sor, nincs időd felnézni se, néha automatikusan kened a fokhagymás-sajtos-tejfölöst, akkor is, ha porcukrosat kért. Ja, ez a porcukor, fahéj, lekvár és társai a lángoson… Tudjátok, ők néha összetévesztik a lángost a fánkkal és nutellát, almaszószt, mindenféle nyalánkságot szeretnének rá. Persze, meg lehet enni, de azért na. Ez lángos. Volt, aki tejfölös porcukrosat kért, volt, aki rendesnek tűnt és a megszokott hármast kérte (ahogy ők nevezték: das volles Programm – olyan idegesítő, mikor már milliomodjára hallod, és azt hiszi a kedves vendég, hogy nagyon vicceset mondott…), majd megszórta porcukorral. Olyan is akadt, aki lekváros-sajtosat vitt. Ne is kérdezzétek.
Ami még minden második percben elhangzott: Kann ich noch eine Serviette haben? (Kaphatnék még egy szalvétát?) Können Sie es bitte durchschneiden? (Ketté tudná kérem vágni? – vagy tetszőleges számű darabra, és közben mutogatva, hogy hogyan is szeretné) Können Sie es bitte einpacken? (be tudná csomagolni? Általában mikor már kiadtad, kifizette, csinálnád a következőt, és olyan tekintettel és hangsúllyal kérdezi, mintha ettől Te lennél a lángosistenség) Ist das Salz? (Ez só? – a szóró oldala átlátszó, sok minden nem lehet…) Was für ein Teig is es? Häfeteig. (Milyen tészta ez? Élesztős.)
Miután végigviszel másfél hetet a kiadás pozícióban, hidd el nekem, áthelyezést fogsz kérni. A második turnusban ezért már én sütöttem a lángost.
A sütés előnye, hogy meleg van. Ami a mínusz fokokban elég jól tud esni. Néha azt veszi észre az ember, hogy inkább beleülne a forró olajba, csak még egy kicsit melegebb legyen. Nem kell olyan sokat beszélni, jópofizni, mosolyogni, ha ahhoz van kedved, akkor magadba fordulva sütöd. Persze lehet sztárkodni is az olaj fölött, úgy nyújtani a tésztát, és játszani vele az olajban, hogy látványos legyen, és szórakoztató, de ehhez nem sokszor van kedve az embernek.
A sütés hátránya, hogy meleg van. Reggel beöltözöl, mert a jegesmedvék is télikabátért verekednek, nemhogy Te, de mikor beindul az őrület, akkor dobnád le a ruháid felét. Ver a víz, mert az olaj baromi forró, de a másik oldalról a hideg szél fúj be. A homlokod hámlik a forró olajgőztől, az orrodba friss levegő csak nagyon ritkán jut be, az arcod folyamatosan ég, az olaj pedig akármilyen óvatos vagy, felfröccsen, és éget ahol ér. Ha pedig esetleg olyan tészta kerül a kezed közé, ami nem kelt meg még rendesen, akkor nem fogod tudni megfelelően kinyújtani, a forró olajban pedig össze is ugrik, akkor pedig Te leszel a hibás, hogy miért ilyen kicsire csinálod.
A napi rutin. Ébresztő reggel 8 és fél 9 között csörög. Kikászálódás, mosdó, fogmosás, szemöldökigazítás, hogy legalább az legyen rendben. Hajat már 5 napja nem mostam, nem is fésültem - mert minek, úgyis olajszagú és kócos lesz –, ezért kontyba fogom. Az arcom körömvirágkrémmel bekenem, mert már beszívta azt a két centi vastag réteget, amit este rákentem, de így is feszül. Reggeli. Ha mákom van, nincs már otthon a főbérlő, és nem kell beszélgetni. Tudom, antiszociális vagyok. De ő nagyon sokat tud beszélni. (Az első találkozásunk az érkezésem utáni hajnalon történt, fél 6 körül, ő munkába készült, én meg pisilni és vissza az ágyba. Ő biztos úgy gondolta, hogy már nem szeretnék aludni 18 órás utazás után, mert csak mondta és mondta, mintha 10 éve ismernénk egymást.) Vitaminok.
A felöltözésre szánni kell negyed órát, annak ellenére, hogy sok választék nincs, és nem is divatbemutatóra megyek. De mivel a ruhák mennyisége körülbelül egy adagnyi mosásnak felel meg, beletelik pár percbe, mire felvettem mindent. Két zokni (csak azért nem 3, mert nem fér be a cipőmbe), bokamelegítő, három bélelt nadrág, bugyi, sportmelltartó, trikó, vékonyabb hosszú ujjú, vastagabb hosszú ujjú, vastag kötött pulcsi, sál, sapka, kötény, pufimellény, bakancs. A vetkőzős pókert biztos bírtam volna egy darabig ruhával. A gyűrűjeimet láncon hordva viseltem, az összes ruha alatt.
Negyed óránként jön a villamos, tehát kb fél órával a megbeszélt érkezés előtt el kell indulni. Öt perc séta a villamosig, jegyvásárlás, 15-20 perc villamosozás, érkezés a helyszínre. Egymás kómás köszöntése, előző esti csikkek és sajtdarabok felsöprése a macskakőről, készletek feltöltése, sütő zsíroldós kisikálása és újratöltése, minimum öt csomag szalvéta meghajtogatása (nem biztos, hogy elég lesz, de nem fér több a dobozba). Sok-sok apróság, mielőtt kinyílna a bódé. Fél 11kor volt nyitás, - ezt a minden reggel felhangzó „Guten Morgen, Sonnenschein!” c. dalocska jelezte - általában este 9-ig. Hétvégén 10, vagy 11-ig. Ebédkor jön egy kisebb löket, aztán 5-6-ig semmi. Az este az húzós. De addig akkor is talpon kell lenni, ha nincs ember. Hétvégén délben beáll a sor, és zárásig meghalsz. Záráskor szemét elvitele a konténerekig, gáz lekapcsolása, bódé bezárása, bevétel begyűjtése, a készlet és a beszerzendő áruk átgondolása, indulás a parkolóházba, autó megkeresése, gyönyörsóhajok közepette beülés az autóba. Otthon beszélgetés drága Öcsémmel, fürdés, Dandóval való hiányzol-üzenetek váltása (ha még ébren van), két centi vastag körömvirágkrém az arcra, bezuhanás az ágyba. Teljes kóma.
Amik azonban nagyon jók és emlékezetesek voltak, a teljesség igénye nélkül.
- Glühbier (cseresznyesör alapú fűszeres meleg ital)
- A mellettünk lévő svájci srácok egyszer megjelentek, hogy letörölgetik az asztalainkat. Kaptak egy pálinkát cserébe. Aztán már naponta háromszor jártak.
- Hoztak cserébe minden reggel whisky-vel oltott kávét. Nem szeretem a kávét, azért elfogyott… Kaptunk raclett-sajtot is, krumplival és savanyúuborkával.
- A lettektől fenyőpálinka vagy balzsam, ami fogalmam sincs, hogy miből készülhetett. Sajnos egyik sem ízlett annyira, de hát ugye meg kellett inni.
- A hideg elleni védekezésképp (és hogy könnyebb legyen elviselni a kedves vendégeket) egész nap pálinkát ittunk. Volt, hogy ebéd helyett is. Ennyi pálinkát öt év alatt nem ittam meg összesen.
- A wc-s néninek előre fizettünk, hogy utána ne kelljen minden alkalommal vinni az 50 centeket. Mi csak bengáli tigrisnek neveztük a telt néger hölgyet. Volt, hogy nem ismerte meg valamelyikünket, akkor ment a kiabálás és bizonygatás, hogy mi márpedig fizettünk már. De egyébként is, bármikor ment az ember, lent a mosdóban mindig hangos kiabálás volt valamiért, szerencsés esetben nem velünk.
- Egy idős néni egyszer hozta az üres műanyag dobozát, és elvitt négy darab kibucizott kelt nyers tésztát. Majd otthon kisüti.
- Ottani magyarok gyülekezőhelye voltunk, egyszer ők vásároltak nekünk tejfölt, mert elfogyott, és nekünk nem volt időnk kimenni.
- Mikor épp nem volt időm felnézni sem, egyszercsak egy fiatal lány kérdően néz rám, hogy „Zsuzsi?”. Válaszoltam, hogy igen, de biztos látta rajtam, hogy fogalmam sincs, hogy ő kicsoda, mert egyből rávágta, hogy „Kristin!”. Ő volt az a lány, akit körülbelül 15 éve láttam utoljára, gyerekként sokat játszottunk együtt, szülei magyarok és rokonaim, de ő már kint született. Ugyanaz a cserfes kislány maradt, akire emlékeztem. Megölelgetett, nagyon örültem a találkozásnak. Kapott is egy ingyen lángost.
- Még első este jött egy riporter, hogy szeretne egy két perces riportot csinálni rólunk. Szerencsére nem nekem kellett beszélni. Utána mindenki úgy jött oda, hogy láttunk ám Titeket a TV-ben! Igen, tudjuk.
- Aki melegedni vágyott a vásárban dolgozók közül, jött a pálinkáért és kapott. Cserébe kaptunk sört, palacsintát, mindenféle kaját.
- Öcsém utolsó este megtalálta a tökéletes jelzőt Rám, a sok réteg ruhámra és olajszagomra utalva. „Olyan vagy, mint a hagyma: réteges és büdös!”
A hazaút komplikációktól mentes volt, a tizenegy órából körülbelül kettőt voltam ébren összesen (amíg ettem). Mindenki megölelgetése és élménybeszámoló után megittunk egy üveg bort, megettük a fincsi vacsit, és végre a saját ágyamban lehettem, Dandóval. Van olyan ruhám, ami mosás után még mindig olajszagú.
