A kiállításom iránt érzett örömbe vegyül egy kis csalódottság is. Sok gratuláció után jön az a bizonyos „de”. Nagyon jó vonalvezetés, de… Gyönyörű, mintha élne, de… dedede. A „de” után általában az az észrevétel következik, hogy vártak volna, várnának olyan alkotásokat, amelyek a sajátjaim. Hogy mit? Ezek talán nem a saját műveim? Nem az én ujjbegyeim horpadtak be a ceruzát markolva, és nem az én nyakam fájdult meg a papír fölé görnyedve, és nem rólam folyt a verejték a lámpa melegétől?
Vlad Shutov fotója alapján, grafit, 2014
Azt gondolják szerintem az emberek, hogy mivel kép alapján, referenciafotók alapján alkotok, akkor az másolás. Mondjuk portrét nehéz is lenne másképp, és egyébként, mivel nem is híres embereket „másolok”, tehát fel sem ismerik hogy ki lehet a képen, ennyi erővel lehetne a képzeletem szüleménye is, nem? Ki bizonyítja az ellenkezőjét? Még jó, hogy vagyok olyan „jó fej’, hogy minden rajzomhoz odaírom a forrásként szolgáló kép fényképészét (ahol felkutatható egyáltalán).
Jeantieu Rémi fotója alapján, grafit, 2014
Állítólag a portrérajzolás az egyik, ha nem a legnehezebb műfaj. És ezt nem én mondom. Nem kenyerem az önajnározás. Számomra nem ez a legnehezebb. Számomra sokkal nehezebb egész alakot, vagy csendéletet rajzolni. Attól, hogy referenciát használok, attól még az egész képben én vagyok benne. Az én stílusjegyeim, az én hangulatom, érzéseim. Kizárólag a rendeléseknél ügyelek a szinte teljes képhűségre, de ezeknél a műveknél is a saját kezem viszi a ceruzát, a saját stílusomban, egy-egy részletet néha módosítva picit. Ja és Audrey Hepburn esetében. Természetesen.
Forrás ismeretlen, grafit és akvarellceruza, 2015
Egyébként baromi nehéz visszaadni egy személyiséget, egy ismeretlen ember esszenciáját egy üres fehér papíron. Mellesleg, halkan súgom és félve kérdezem, a tájfestészet nem használ referenciát? Vagy a csendéletek, aktok, állatok alapja mi? És a szobroké? Mindenki egy kép alapján alkot. Az absztrakt-nak is van valamiféle alapja, amit az alkotó látott valahol, és ő a saját absztrakt stílusában adja nekünk vissza. Ennyi. Minden stílus kérdése.
Greta Tu fotója alapján, grafit, 2015
Az Irina Vorontyseva fotója alapján készült képem kapott olyan kritikákat, hogy aránytalanul nagyok a szemei, ufó feje van így. Ez tipikusan az a kép, ami teljesen máshogy alakult végül, mint a referencia. Az csak ötletnek volt előttem, de végül én alakítottam. Ezt írtam akkor a rajz alá: „Azt mondják, ufófej. Meg hogy aránytalanul nagy szemek. És akkor? Nekem így tetszik. Az életben semmi nem egyforma, arányos vagy szimmetrikus. Maga az élet sem. És ez így van jól. Mindenkinek megvan a maga útja, személyisége, stílusa. Én soha nem törekedtem a fotorealizmusra. Látszódjon, hogy rajzoltam. Nem ugyanolyan, mint a kép? na és? A referenciafotó használata nem másolást jelent.”
Irina Vorotyntseva fotója alapján, grafit, 2015
Tehát, ha jól látom, akkor egyszer az a baj, hogy „másolok”, aztán meg az, hogy nem? Köszönöm a kritikát.
Jatinder Bir fotója alapján, grafit, 2014
