Csak egy gyors "csináldmagad". Elég sok a dolog mostanában, meghívók kihordása, szervezkedés, edzés, alapvizsgára tanulás, dolgozás, otthon is el kellett kezdeni mindent rendbe hozni. De a napokban lett új teló, amihez új tok dukál. Vettem egy szép csipkemintás szilikontokot, ami rögtön az első nap találkozott az áprilisi hóval, és elkezdett leperegni. Elég undorító és igénytelen benyomást nyújtott, így leáztattam az egészet. A szellemképe a mintának viszont hátramaradt. Úgyhogy úgy döntöttem, hogy maradok a jól bevált saját tervezésnél. 1) Keress egy szívednek kedves képet (persze, hogy egyik Audrey rajzom). 2) Nyomtasd ki a megfelelő méretben. 3) Vágd körbe, sarkokat kerekítsd le, kamerának és egyéb dolgoknak való lyukakat hegyes ollóval vág ki. 4) Helyezd a víztiszta átlátszó tokba, és pattintsd rá a telódra. Ím.

U.i.: Az előző tokom is hasonló megoldás volt, a balerinalábas képpel. Egy idő után besárgult az egész, vagy maga a tok, nem tudom, úgy már nézett ki olyan jól. De egy jó darabig biztos hogy bírni fogja. És ez tuti, hogy nem kopik le ;)

Annyi minden történt. Azt hiszem, a legmozgalmasabb évem volt az idei. Volt rossz, volt jó, minden úgy volt, ahogy lennie kellett. Munkahelyváltás, baleset, eljegyzés, kiállítás, lángosozás, rengeteg rendelés, év elején volt csak alkalom szinte saját alkotásra. Beszéljenek helyettem a képek! Kellemes Karácsonyt és Boldog Új Évet, köszönöm, hogy Velem tartottatok idén is! :) 

 válogatás a 2016-os év rendeléseiből, ajándékaiból

2016-ban kezdtem el ismerkedni a színekkel, tollal

Eseménydús 2016

Mikor apu közölte velem, hogy három hétre mehetek dolgozni Németországba, nem is tudtam, mit vállalok. Voltam én már 2013 augusztusában lángost sütni apuval ketten, igaz, akkor csak négy napra, és meleg volt. Akkor rögtön az első napon ráejtettem egy sörpadot a bal nagylábujjkörmömre, ennek eredményeképp cipő szóba se jöhetett, és hazaérkezésem után pár nappal le is esett szegény szerencsétlen körmöcske. Fárasztó volt az is, de ehhez képest az… sétagalopp, én mondom. Persze, nem akartam egyedül hagyni Dandót se, de ez „csak” három hét, kibírtunk már többet is, ugye?

2013-ban, sül az utolsó lángos

Az indulást 2016. november 19. (szombat) hajnalra terveztük. Volt még két rendelésem karácsonyig, az egyik félig kész is volt már, nem izgultam. Csütörtökön azonban jött a feketeleves, az egyik rendelés (persze nem az, amelyik már félig kész volt) nem dec. 20., hanem november. Ami azt jelenti, hogy még indulás előtt el kellett (volna) készülnöm vele. Két személy szerepelt volna az eredeti terv szerint a rajzon, de ez teljesíthetetlen lett volna másnapra. Kompromisszumként csak az ünnepeltet rajzoltam, viszont kész kellett lennem vele. Aznap este 10 óráig, másnap hajnalban fél 5-től rajzoltam. Kiesett a szemem, remegett a kezem, de kész lettem. Soha többet ilyet.

A péntek esti „utolsó” vacsi és a cuccom ellenőrzése után, nem túl nyugodtan tértem nyugovóra. Az ébresztő hajnali fél háromra volt állítva. Hamar eljött. Sikeresen el isindultunk. Helyünk az autóban nem sok volt, de egyelőre csak aludni akartam még, legalább csak egy picit.

Húsz percnyi út után egyszercsak elénk ugrott egy szarvas. Az autó jobb első fele kapta el a szarvas farát. Az állat elfutott, a sofőr kiszállt megnézni a kárt, de különösebbet nem látott rajta. Akkor még. Sötétben. Továbbmentünk. Mire kivilágosodott, már Mosonmagyaróvárnál voltunk. A világosban szemlélve már kicsit más volt a helyzet. A jobb első index nem működött (ami ugye az autópályán azért nem hátrány), a rendszámtábla félig lógott, a motorháztető felgyűrődve. Azt javasolták, és mi is azon voltunk, hogy mindenképp nézessük meg továbbindulás előtt. Győrben nyitott nyolckor egy szerviz, vissza kellett tehát mennünk. Az ottani körülményeket csak bajosan lehetett szerviznek nevezni, inkább roncstelep. A szerelő mindent csinált – cigi, telefon, káromkodás -, csak azt nem, amit kellett volna. A motorháztetőt sem tudta felnyitni. Viszont javasolta, hogy így tovább ne merjünk menni, a határon sem engednek át, ránk foghatják, hogy gyalogost gázoltunk. Pöpi.

Győri megálló

Veszprémben voltak szerelő ismerősök, akik biztosítottak minket, hogy menjünk nyugodtan, megoldják. Tehát vissza Veszprémbe. Az ottani srácok már profik voltak, kikalapálták, kipingálták egy-két helyen a kocsit, kicserélték az index égőjét. Így már mehetünk. Kaptak is egy üveg pálinkát.

Az út további része eseménytelenül telt, azon kívül, hogy Ausztriában a GPS-ünk is elromlott, de odaértünk este fél 10-re.

2016. november 20. (vasárnap). Díszítő anyagok beszerzése, indulás a tett helyszínére. Egész vasárnap díszítettünk… Kalapálás, tűzőgép, fenyőillat, piros gömbök és asztalterítők. Irtó büszkék voltunk magunkra, nagyon jól nézett ki. Zászlók fent, lángos-felirat fent. Este öcsém főzött nekünk vacsorát, nekem citromos-pestós pisztrángot, isteni volt. Nem is ettem sokkal többször vacsorát a három hét alatt…

2016. november 21. (hétfő). Kiderült, hogy nem jó a díszítés, mert tavaly nem így volt. És akkor? Fő a változatosság. De nem, át kell alakítani. Ok. Átalakítottuk. Meg még háromszor. Csak ez után kezdődhetett az igazi munka.

És igazából eddig tudtam elkülöníteni a napokat egymástól. Az összes többi egybefolyt. Két turnusban dolgoztam, az első tartott nov. 21-től nov. 29-ig, jött a másik csapat nov. 30-tól dec. 7-ig. Csak én voltam az állandó ember. Furcsa is volt átállni picit az először megszokott rendről és beosztásról a másik csapatéra, de könnyebb volt, mint gondoltam.

Az első turnusban én voltam az, aki kiadta a lángost. Ennek során a kisült lángost elkészítettem olyanra, amit a kedves vendég szeretett volna, és kasszáztam.

A kiadás előnye, hogy biztosan folyamatosan mozogsz, a bal karod tuti jobban fog izmosodni, mint a jobb, hiszen a ballal a tejfölös és egyéb edényeket emelgeted, a jobbal meg a pénzt. Igazából azt is előnynek mondanám, hogy Rád emlékeznek a legjobban, mert Veled kerülnek kontaktusba, és mikor a bácsi már harmadik (és utána igazából mindegyik) nap jön vissza, kérdés nélkül tudod, hogy fokhagymásat szeretne.

A kiadás hátránya, hogy biztosan folyamatosan mozogsz. Ha beáll a sor, nincs időd felnézni se, néha automatikusan kened a fokhagymás-sajtos-tejfölöst, akkor is, ha porcukrosat kért. Ja, ez a porcukor, fahéj, lekvár és társai a lángoson… Tudjátok, ők néha összetévesztik a lángost a fánkkal és nutellát, almaszószt, mindenféle nyalánkságot szeretnének rá. Persze, meg lehet enni, de azért na. Ez lángos. Volt, aki tejfölös porcukrosat kért, volt, aki rendesnek tűnt és a megszokott hármast kérte (ahogy ők nevezték: das volles Programm – olyan idegesítő, mikor már milliomodjára hallod, és azt hiszi a kedves vendég, hogy nagyon vicceset mondott…), majd megszórta porcukorral. Olyan is akadt, aki lekváros-sajtosat vitt. Ne is kérdezzétek.

Ami még minden második percben elhangzott: Kann ich noch eine Serviette haben? (Kaphatnék még egy szalvétát?) Können Sie es bitte durchschneiden? (Ketté tudná kérem vágni? – vagy tetszőleges számű darabra, és közben mutogatva, hogy hogyan is szeretné) Können Sie es bitte einpacken? (be tudná csomagolni? Általában mikor már kiadtad, kifizette, csinálnád a következőt, és olyan tekintettel és hangsúllyal kérdezi, mintha ettől Te lennél a lángosistenség) Ist das Salz? (Ez só? – a szóró oldala átlátszó, sok minden nem lehet…) Was für ein Teig is es? Häfeteig. (Milyen tészta ez? Élesztős.)

Miután végigviszel másfél hetet a kiadás pozícióban, hidd el nekem, áthelyezést fogsz kérni. A második turnusban ezért már én sütöttem a lángost.

A sütés előnye, hogy meleg van. Ami a mínusz fokokban elég jól tud esni. Néha azt veszi észre az ember, hogy inkább beleülne a forró olajba, csak még egy kicsit melegebb legyen. Nem kell olyan sokat beszélni, jópofizni, mosolyogni, ha ahhoz van kedved, akkor magadba fordulva sütöd. Persze lehet sztárkodni is az olaj fölött, úgy nyújtani a tésztát, és játszani vele az olajban, hogy látványos legyen, és szórakoztató, de ehhez nem sokszor van kedve az embernek.

A sütés hátránya, hogy meleg van. Reggel beöltözöl, mert a jegesmedvék is télikabátért verekednek, nemhogy Te, de mikor beindul az őrület, akkor dobnád le a ruháid felét. Ver a víz, mert az olaj baromi forró, de a másik oldalról a hideg szél fúj be. A homlokod hámlik a forró olajgőztől, az orrodba friss levegő csak nagyon ritkán jut be, az arcod folyamatosan ég, az olaj pedig akármilyen óvatos vagy, felfröccsen, és éget ahol ér. Ha pedig esetleg olyan tészta kerül a kezed közé, ami nem kelt meg még rendesen, akkor nem fogod tudni megfelelően kinyújtani, a forró olajban pedig össze is ugrik, akkor pedig Te leszel a hibás, hogy miért ilyen kicsire csinálod.

A napi rutin. Ébresztő reggel 8 és fél 9 között csörög. Kikászálódás, mosdó, fogmosás, szemöldökigazítás, hogy legalább az legyen rendben. Hajat már 5 napja nem mostam, nem is fésültem - mert minek, úgyis olajszagú és kócos lesz –, ezért kontyba fogom. Az arcom körömvirágkrémmel bekenem, mert már beszívta azt a két centi vastag réteget, amit este rákentem, de így is feszül. Reggeli. Ha mákom van, nincs már otthon a főbérlő, és nem kell beszélgetni. Tudom, antiszociális vagyok. De ő nagyon sokat tud beszélni. (Az első találkozásunk az érkezésem utáni hajnalon történt, fél 6 körül, ő munkába készült, én meg pisilni és vissza az ágyba. Ő biztos úgy gondolta, hogy már nem szeretnék aludni 18 órás utazás után, mert csak mondta és mondta, mintha 10 éve ismernénk egymást.) Vitaminok.

A felöltözésre szánni kell negyed órát, annak ellenére, hogy sok választék nincs, és nem is divatbemutatóra megyek. De mivel a ruhák mennyisége körülbelül egy adagnyi mosásnak felel meg, beletelik pár percbe, mire felvettem mindent. Két zokni (csak azért nem 3, mert nem fér be a cipőmbe), bokamelegítő, három bélelt nadrág, bugyi, sportmelltartó, trikó, vékonyabb hosszú ujjú, vastagabb hosszú ujjú, vastag kötött pulcsi, sál, sapka, kötény, pufimellény, bakancs. A vetkőzős pókert biztos bírtam volna egy darabig ruhával. A gyűrűjeimet láncon hordva viseltem, az összes ruha alatt.

Negyed óránként jön a villamos, tehát kb fél órával a megbeszélt érkezés előtt el kell indulni. Öt perc séta a villamosig, jegyvásárlás, 15-20 perc villamosozás, érkezés a helyszínre. Egymás kómás köszöntése, előző esti csikkek és sajtdarabok felsöprése a macskakőről, készletek feltöltése, sütő zsíroldós kisikálása és újratöltése, minimum öt csomag szalvéta meghajtogatása (nem biztos, hogy elég lesz, de nem fér több a dobozba). Sok-sok apróság, mielőtt kinyílna a bódé. Fél 11kor volt nyitás, - ezt a minden reggel felhangzó „Guten Morgen, Sonnenschein!” c. dalocska jelezte - általában este 9-ig. Hétvégén 10, vagy 11-ig. Ebédkor jön egy kisebb löket, aztán 5-6-ig semmi. Az este az húzós. De addig akkor is talpon kell lenni, ha nincs ember. Hétvégén délben beáll a sor, és zárásig meghalsz. Záráskor szemét elvitele a konténerekig, gáz lekapcsolása, bódé bezárása, bevétel begyűjtése, a készlet és a beszerzendő áruk átgondolása, indulás a parkolóházba, autó megkeresése, gyönyörsóhajok közepette beülés az autóba. Otthon beszélgetés drága Öcsémmel, fürdés, Dandóval való hiányzol-üzenetek váltása (ha még ébren van), két centi vastag körömvirágkrém az arcra, bezuhanás az ágyba. Teljes kóma.

Amik azonban nagyon jók és emlékezetesek voltak, a teljesség igénye nélkül.

• Glühbier (cseresznyesör alapú fűszeres meleg ital)
• A mellettünk lévő svájci srácok egyszer megjelentek, hogy letörölgetik az asztalainkat. Kaptak egy pálinkát cserébe. Aztán már naponta háromszor jártak.
• Hoztak cserébe minden reggel whisky-vel oltott kávét. Nem szeretem a kávét, azért elfogyott… Kaptunk raclett-sajtot is, krumplival és savanyúuborkával.
• A lettektől fenyőpálinka vagy balzsam, ami fogalmam sincs, hogy miből készülhetett. Sajnos egyik sem ízlett annyira, de hát ugye meg kellett inni.
• A hideg elleni védekezésképp (és hogy könnyebb legyen elviselni a kedves vendégeket) egész nap pálinkát ittunk. Volt, hogy ebéd helyett is. Ennyi pálinkát öt év alatt nem ittam meg összesen.
• A wc-s néninek előre fizettünk, hogy utána ne kelljen minden alkalommal vinni az 50 centeket. Mi csak bengáli tigrisnek neveztük a telt néger hölgyet. Volt, hogy nem ismerte meg valamelyikünket, akkor ment a kiabálás és bizonygatás, hogy mi márpedig fizettünk már. De egyébként is, bármikor ment az ember, lent a mosdóban mindig hangos kiabálás volt valamiért, szerencsés esetben nem velünk.
• Egy idős néni egyszer hozta az üres műanyag dobozát, és elvitt négy darab kibucizott kelt nyers tésztát. Majd otthon kisüti.
• Ottani magyarok gyülekezőhelye voltunk, egyszer ők vásároltak nekünk tejfölt, mert elfogyott, és nekünk nem volt időnk kimenni.
• Mikor épp nem volt időm felnézni sem, egyszercsak egy fiatal lány kérdően néz rám, hogy „Zsuzsi?”. Válaszoltam, hogy igen, de biztos látta rajtam, hogy fogalmam sincs, hogy ő kicsoda, mert egyből rávágta, hogy „Kristin!”. Ő volt az a lány, akit körülbelül 15 éve láttam utoljára, gyerekként sokat játszottunk együtt, szülei magyarok és rokonaim, de ő már kint született. Ugyanaz a cserfes kislány maradt, akire emlékeztem. Megölelgetett, nagyon örültem a találkozásnak. Kapott is egy ingyen lángost.
• Még első este jött egy riporter, hogy szeretne egy két perces riportot csinálni rólunk. Szerencsére nem nekem kellett beszélni. Utána mindenki úgy jött oda, hogy láttunk ám Titeket a TV-ben! Igen, tudjuk.
• Aki melegedni vágyott a vásárban dolgozók közül, jött a pálinkáért és kapott. Cserébe kaptunk sört, palacsintát, mindenféle kaját.
• Öcsém utolsó este megtalálta a tökéletes jelzőt Rám, a sok réteg ruhámra és olajszagomra utalva. „Olyan vagy, mint a hagyma: réteges és büdös!”

A hazaút komplikációktól mentes volt, a tizenegy órából körülbelül kettőt voltam ébren összesen (amíg ettem). Mindenki megölelgetése és élménybeszámoló után megittunk egy üveg bort, megettük a fincsi vacsit, és végre a saját ágyamban lehettem, Dandóval. Van olyan ruhám, ami mosás után még mindig olajszagú.

Tudomtudom, messze van még... de ooolyan gyorsan el fog menni az idő, hajjaj... úgy gondoltam, hogy amit tudok, azt szépen lassan megcsinálgatom, mindig valami apróságot. Ja, persze hogy az esküvőre.

Az első ilyen a meghívó kitalálása volt. Szerettem volna én elkészíteni a dizájnt. Ha már konyítok a rajzhoz, miért ne legyen valami ilyesmi? Színes? Grafit+szín? Volt próbálkozás mindkét variációra, de nem tetszettek annyira. Végül úgy döntöttem, hogy maradok a kaptafánál, és sima grafit lesz. Szóval, mondtam, hogy még terveim vannak ezzel a képpel. A szöveg is megvan nagyjából, csak azt kell kitalálnom, hogy milyen papírra, és a további extrákat.

Ja, ruhát is próbáltam a napokban, nagyokat, habosakat, mondták, hogy egy lány legalább ezen a napon engedje meg magának, hogy hercegnő legyen. De nekem aztán hiába mondják, nem kell az abroncs. De ezt a poént persze nem fogom lelőni... :)

A harmadik kis hangolódós projekt egy pici ékszeres ládika, ami a gyűrűpárnát fogja majd helyettesíteni. Nem volt nagy munka, picike ládikó, szaténanyag, kevés organza, valami tömítés, tű és cérna, meg ragasztópisztoly kellett hozzá. 

Ja, az üzemanyag a "nagy" munka közben majomkenyér volt csokival, Akis Petretzikis receptje alapján.

November 5-6. esküvő kiállítás lesz a Hungexpo-n, már megvannak a jegyek. Utána úgyis lángossütés lesz egy darabig a program, nem fogok ilyesmikre ráérni... Szép vasárnapot, legyetek kreatívak ma is!

Ma nem rajz, úgyis "csak" a rendeléseket tolom egyfolytában. De az életem szerves része a téma, ezért hát tessék.

Annyian vannak, akiktől megkaptam, hogy jobban tetszettem pufin. Legtöbbször nők szájából, akiknek alap lenne a bizonyos fokú hiúság, és megérthetnék, hogy ha az ember nem érzi jól magát a bőrében, akkor jobb esetben változtat a dolgain. De nem. Miért fogytál ennyit? Ne fogyj már tovább! Nagymamám már a cukromat mérte volna, hátha az megmagyarázza. Persze az ő szemében a "de szép kövér vagy' bóknak számít. Hiába mondja az ember, hogy mama, ezt én így akartam. Voltam 13 kilóval nehezebb, de lehet h többel is.

-Hogy csináltad? Diéta, nem eszel, vagy mi?

-Eszek én mindent, csak mértékkel, és sokat edzem.

-Na, azt én biztosan nem fogok.

Akkor csodára nem kell várni anyukám.

Nem töltök órákat az edzéssel, mert nincs időm rá, de nem is a "kipattintás" a cél. Edzem, mert jólesik az egész napos irodai munka, majd rajztábla fölött való görnyedés után, edzem, mert elfeledteti a bánatot, szomorúságot, legalább arra a kis időre is. Büszkeséggel tölt el, ha meg tudom csinálni, még ha ki is köpöm a tüdőmet közben. Büszkeséggel tölt el, ha kezd túnusossá válni a karom, ha látom a combom izmainak körvonalát, a hasam még soha nem volt ilyen... nem is tudom, igazából semmilyen nem volt soha, csak amorf. Nem mondom, hogy nagyon sokat kell még dolgoznom ahhoz, hogy elérjem a célom. Hiszen nekem már ez is egy cél volt. Hogy a mindennapjaim részévé váljon a mozogni akarás, hogy jól érezzem magam a bőrömben. 

Terveztem egy egész testes posztot, ahol látható lenne az eredmény, de 1) nincsenek régebbi normális egész alakos képeim erre a célra, 2) gyáva vagyok. Majd talán egyszer, addig még dolgozok az ügyön egy kicsit. Mivel az arcon is baromira látszik a változás, ezért ím. A felső sor képei 2012-ből valók, az alsó sor 2014-2015, a poszt végén pedig mai kép.

Ja, és azt is hozzáteszik sokszor a kérdésekhez, hogy "biztos a lagzi miatt fogyózok". Nem az eljegyzésünk napján kezdtem, és nem is fogom abbahagyni az esküvő másnapján. És a gyermekem is arra fogom nevelni majd, hogy mozogjon velem, legyen az élete része ez a jó szokás.

És hogy mi volt az oka, hogy "megnőttem"? A laza kollégista-egyetemista élet, egy - akkor még nem így gondoltam, de - mérgező kapcsolat, hogy akkor még fontosabb volt a pizza, a sorozatok, a kocsmázás. Mi hozta el a változást? Az elején csak úgy mentek lefelé a szakítás után a kilók, aztán unokatesóm elvitt edzésekre, új szerelem, melynek során a távol töltött nagyon hosszú időket az edzéssel próbáltam kitölteni. Kezdtem formálódni, kezdtem tetszeni magamnak, hülye lettem volna abbahagyni. Voltak rosszabb időszakok, jöttek vissza kilók, de mára jobb formában vagyok, mint valaha voltam. Egyet bánok csak. Hogy nem kezdtem előbb.

1.nap

No, ilyen az, amikor szombat van, semmi másra nem szeretnék koncentrálni, mint a rajzolás. Minden adott. Egyedül vagyok, a portréalany egy cuki kislurkó. Persze a kizárólag a rajzra való koncentrálás nem jön össze, mert azért van még teendő bőségesen, de azért más ez, mint mikor meló után, a monitortól égő szemmel kell leülni a legjobbat kihozni egy homályos képből.

Rendelést fogok dokumentálni. (Egy-két közeli kép minősége igencsak kaki lett, elnézést kérek, a rajzhoz jobban értek, mint a fényképezéshez) Sokszor megfogadtam már, hogy egyszer lesz egy ilyen „végigfotózom lépésről lépésre az egész cuccot” dolog, és mindig egy saját szórakoztatásomra készülő rajzzal terveztem ezt, de mivel már szinte fél éve csak rendeléseket készítek, így úgy döntöttem, itt az alkalom. Az alanyunk igazán megtesz mindent, hogy megkönnyítse a dolgomat. Sehol egy ránc, sehol egy széles mosoly az összes kis fogacskával, tökéletes kis morcos pofi, mintha direkt nekem ült volna modellt. A papír A/3-as, a ceruzák háromnegyedét most cseréltem le, mert az előzőek miatt akár a körmömmel is árnyékolhattam volna, olyan aprók voltak már. A hegyezőmaradékok még a tegnap befejezett pajtása alkotásából maradtak vissza, a háttérben GOT zene biztosítja a tökéletes hangulatot.

Mindig a bal szemmel kezdek először. Nem tudom miért, ne kérdezzétek. Mondom, nem tudom. És nem állok neki rögtön mindent felvázolni, szintén rejtély. Megrajzolom a bal szem vázlatát, azt kidolgozom, azután jöhet a többi szépen sorban. A szemet mindig a szembogárral kezdem, ami a legtöbb esetben ugye sima mély fekete. Az írisz már komolyabb. A legkeményebb ceruzámmal (4H) felviszek egy alaptónust, majd apró kis vonalkákat ejtek. Monopolradírral visszaszedek egy kis grafitot azokról a részekről, ahol világosabb (vagy én világosabbnak szeretném láttatni). Ugyanezeken a lépéseken megyek végig a 2H, HB, 2B, 4B és 8B ceruzákkal, ilyen sorrendben. Ez által a sötétebb részek egyre sötétebbek lesznek, a világosak maradnak világosak, egyre nagyobb kontrasztot alkotva. És a legjobban a kontrasztot szeretem. A szem többi részét finoman árnyékolom. Néha nehéz megállnom egy-egy a képnél sokkal sötétebb árnyalatot, amit egyébként rávinnék, de mivel rendelés, így jó lenne úgy visszaadnom a képet, amilyet rendeltek. A bal szem után vagy az orr, vagy a jobb szem következik, attól függ, hogy hogyan helyezkednek el az árnyékok, hogyan tudom jobban belőni az arányokat.

Ez esetben a jobb szem bizonyult biztosabb pontnak első lépésben.

Az orrnál ritkán szükséges határozott vonalakkal dolgozni, itt az árnyékok adják ki a formát. Kis pisze. Ooolyan cuki.

A száj. Na a száj az, ami néha baromi nagy kihívás számomra, néha meg két vonásból olyan elégedett vagyok magammal, mint majom a farkát. Most azért kellett kábé négy vonás is, de azt kell mondanom, nem lesz ez rossz. Ritkán vagyok elégedett, de most kezdek az lenni. Örömünnep ez a mai.

Miután minden ilyen „apró” részlet a helyére került, és elégedettek vagyunk, jöhet egy üveg bor és pizsiparty hajnalig az arc körvonala, a fülek, a haj vonala, és az egyéb kiegészítők felvázolása. Ilyenkor általában minden fontosabb elemet felrajzolok már halványan, hogy lássam, mi hova kerül majd. Az arc és a fülek árnyékolása ezután már nem nagy vaszisztdas, hamar megvan.

Na de a haj. Hogy én mennyit gyakoroltam, youtube videók tömkelege kellett ahhoz, hogy végre értékelhető hajkoronát tudjak felvinni. Sok türelem, nagyon hegyes ceruzák kellenek hozzá, ezen kívül én satírceruzát és monopolradírt használok még. A satírcerkát az éles vonalak pici elmosásához, finomításához, a monolpolt pedig a világosabb részeken való visszaszedéshez, és egy-egy fénylő hajszál megcsillantásához. Sok-sok réteg, ugyanúgy, mint az írisznél, apró vonások, et voilà. Körülbelül 6-8 óra van eddig benne, de a fene se számolja már.

Elfáradtam, edzek egyet (kettőt), holnap folyt. köv. Bonne nuit mindenkinek!

2.nap

Hazajöttem. Kislámpa beizzítva. A pulcsi van már csak vissza, utálok ruhát rajzolni. Mindegyiket. Na de ma a brutál fekete szén-pasztellceruza lesz a főszerepben, ami úgy nyikorog, vagy én nem is tudom, mit csinál használat közben, hogy sokszor észreveszem, hogy annyira szorítom a fogaim a hang hatására össze, hogy már fáj. De ezt az áldozatot meg kell hoznom. Szeretném érzékeltetni a pulcsi anyagának melegségét egy másfajta eszközzel, és ugye hát a kontraszt miatt is. Egy-két óra fogcsikorgatás után azt hiszem, hogy kész. A pasztellpor száll összevissza, azon kívül, hogy az orrom tele van, a papírt is megfogja, ahol nem takarom le gondosan. Szóval még egy apró radírral való simogatás, aláírás, fixatívval való lefújás, és elkészültem, köszönöm a figyelmet, virágot és csokit sem kérek az öltözőbe, csak egy kis nyugalmat a behorpadt és elzsibbadt ujjaimnak.

2016.08.07.

Mosógép pörög, mosogatógép szintén, reggeli megvolt, bár a teám még gőzölög. Reggeli jóga is volt, bár csak ímmel-ámmal, mert ha közben az embernek folyamatosan bedugul a füle és köhögőrohamok jönnek rá, akkor nem annyira egyszerű sem a belső hangra figyelni, sem megtartani bármilyen ászanát, sem egyszerűen kikelni az ágyból. Na de azért sikerült. A hajam alternatív hajgöndörítő üzemmódban, melynek több előnye is van reményeim szerint. 1). mikor kibontom majd a csinos kis kontyot pár óra múlva, gyönyörű nagy loknijaim lesznek, 2). mindezt hőhatás nélkül, 3). nem lóg a hajam a szemembe rajzolás közben.

A projekt: borcímketervezés. Legyen fiatalos, üde, erotikus, szenvedélyes, színes. A habzóbor neve „Ne habozz” lesz, ehhez illő legyen a terv. Az eszközök: A/2 akvarellpapír, akvarellceruzák, akvarellfesték, ecsetek (beszereztem egy nagyon pöpi tölthető szárú vékony ecsetet a Derwent családból, alig vártam már, hogy kipróbálhassam). A vázlatnak egyszerűnek kellett volna lennie, viszont amit tudni kell rólam: utálok „kicsiben” rajzolni (ja, és úgy egyébként vázlatot sem szoktam készíteni). Szükségem van a nagy, lendületes vonalakra, rendelkezésre álló nagy felületekre, így csomó radír elfogyott, mire ráfért a kívánt minta a papírra.

Ki kellett próbálnom a maszkolófolyadékot mielőtt nekiálltam volna bármi komolyabbnak, soha nem használtam még. A háttér miatt szeretném, kimaszkolnám a körvonalakat, hogy aztán éles vonalak maradj
anak a háttér és a tartalom határán. A próba során nem volt gond. Viszont az éles bevetés során a tapasztalatok:

• felkenése tiszta ecsettel könnyű, utána viszont baromi gyorsan megszárad, az ecset megdermed, oldószert én még nem találtam, szóval utána már csak szenvedés.
• iszonyatosan büdös
• papírról való feldörzsölése nem nagy tudomány, viszont néhány helyen jött vele a papír felső rétege is.
• a tönkretett ecset miatt csak bajosan felvitt maszkoló nem fedett mindenhol tökéletesen, ezért a felvitt festék bejutott olyan helyekre is, ahova nem szerettem volna.

Valószínűsítem, hogy nem feltétlenül használtam helyesen a cuccot, viszont mivel tönkretette az egészet, ezért felmérgesítettem magam, és otthagytam.

Kiteregettem három adag ruhát, kipakoltam a mosogatógépet, volt fehérjeturmix, teázás a megfulladás elkerülése érdekében, ebédeltünk anyunál, vasalás, a hajam olyan semmilyen maradt. Törtem a fejem, mi legyen az alkotás terén. Arra jutottam, hogy újraindítás. Annak érdekében, hogy ne kelljen megint a vázlattal szenvedni, kivágtam az előző papírról az egész mintát, azt rajzoltam körbe, és azt egészítettem ki a részletekkel. De körülbelül ennyi elég is volt. Ki kell találjam a B-tervet. Nem hiszem, hogy kockáztatnék megint a maszkolóval. Összepakoltam, megyünk vacsizni. Meg faháncsot pakolni.

2016.08.10.

Mivel a vázlat kész, lehet kezdeni színeket vinni a folyamatba. Olyan ez a nap, hogy mindig csak várok mindenkire, nem az én terveim szerint folyik a menet, de úgy néz ki, hogy most van valamennyi időm, lehet, hogy 3 vonásnyi, de lehet, hogy nagyot fogok ma haladni.

Hát, nem haladtam… A férfi arca lett kész, vizezve, minden pöpec. A tölthető nyelű ecsetbe beleszerettem, képes nagyon vékony vonalakat húzni (a legvékonyabb kiszerelést vettem direkt). A direkt akvarellpapír viszont hullámosodik, pedig nem sok vizet vittem fel…

Egy időre pihenőpályára kerül a projekt, közbejött egy határidős rendelés, meg eljegyzés, esküvőre vagyunk hivatalosak, várjon csak szépen egy kicsit.

2016.08.29.

A tervem, hogy majd szépen minden dokumentálni fogok, lépésről lépésre, szépen dugába dőlt, mikor belelendültem, és azt vettem észre, hogy már a fele kész van anélkül, hogy kettőt kattintottam volna… Na jó, a férfi fejét sikerült lefényképeznem sima ceruzás és már vizezett verzióban, de ennyi. Kész vagyok. A végeredményt azért lekapom.

Rá kell jönnöm, hogy szeretem az akvarellceruzát, mert ötvözi a ceruza iránti szerelmem, és a lazább akvarell-effektet. Sok hibát el lehet tüntetni vele, de sokat el is lehet követni, ha nem vigyáz az ember. Jó cucc, na. Elküldtem a megrendelőnek a fényképet, holnap találkozunk.

2016.08.30.

Az a baj, hogy az őket ért néhány attrocitás miatt nem tudják bevállalni ezt az igen erotikus töltetű képet, ennek ellenére nagyon tetszik nekik nagy örömömre. Öröm volt megrajzolni, megrendelés nélkül is gondolkodtam hasonlóban. Nem lesz belőle borcímke, de megbeszélés alatt a beta verzió, folyt. köv.!

2016.07.31.

Nemsokára szülinapja lesz egyetlen Öcsémnek. Az ajándékot már kitaláltuk, az egyik része meg is érkezett. A másik már komolyabb projekt, egyszer talán ágy lesz belőle. Ahhoz viszont, hogy az új ágy beférjen a szobába, át kell rendezni az egészet. Erre Dandó mondta a legjobb, és legszórakoztatóbb módszert: rajzoljuk fel kockás papírra méretarányosan a szobát, ablakkal, ajtóval, nádihegedűvel, majd vágjuk ki a méretarányos kis bútorokat, és indulhat a babaház berendezése, hogy minden elférjen. Csak a köhögni meg tüsszenteni nem szabad, mert akkor lecsap a tornádó a babaszobára.

2016.08.05.

A torta mindig az én reszortom, már csak ki kell találjam, milyen legyen. Nem olyan egyszerű, válogatós a lelkem, a sima vajkrém az ördögtől való. A tervem csokis piskóta, nutellás Swiss Meringue Buttercream, banánszeletek, csoki a tetején. A díszítés pedig ilyen cuki kis zászlós megoldás. Ja, és a szobához hozzátartozik az is, hogy nem kenyere a rend hosszú távú megtartása, így egy apró meglepetés kerül majd még a falra, valamint bekereteztem a Maria Mcginley fotója alapján készült tollrajzot is neki, mondta, hogy mennyire tetszik.

2016.08.07.

Nutellás-banános profiterolt szeretne készíteni nekem az eljegyzésre. Az nem gáz, hogy utána héten én is ugyanezt az ízesítést nyomatom majd neki, ugye? Nincs kedvem új verziót kitalálni…

2016.08.16.

Öcsémet 18:45-kor feltettem a vonatra. Tűzés haza, és mire ő felért Pestre, már szétbombáztuk a szobáját. A nagyobb szekrényeket és íróasztalt csak kipakoltuk, a cuccost bedobozoltuk, és az alapdarabokat egyből átpakoltuk az előre kigondolt helyre, kiporszívóztunk, elhessegettük a portigriseket. Aztán láttuk, hogy ez így nem jó. Aztán átpakoltuk megint. Aztán láttuk, hogy ez így jó. Aztán láttuk, hogy még csak tíz óra van, mi az nekünk, rakjuk össze az ágyat is. Dandó fúrt és kalapált, és ímé, kész lett az ágy. Feltettük a képeket és egyéb falravalót. És láttuk, hogy ez baromi jó. Egy szoba teremtéstörténete 1.0.

2016.08.17.

Vissza is kellene pakolni. Van egy csomó doboz, tele ruhákkal, kacatokkal, egyéb meghatározhatatlan dolgokkal. A nagyobb alkatrészekkel kezdtem, úgy mint a már – Anyu jóvoltából – lomtalanított fiókok visszahelyezése, számítógép visszababrálása (és utána kipróbálása, mert nem feltétlenül bíztam a megfelelőhelyrevalókábelvisszadugó képességemben), ruhák összehajtogatása és szekrénybe pakolása. Ezen a ponton igazából már csak olyan dolgok voltak vissza, amiket valahova el kellett rakni, holott azt sem tudtuk, mik azok… Na jó, a lávalámpát azért gondoltam, hogy díszként kellene visszahelyezni. Lényeg a lényeg, mindennek lett helye, ha máshol nem, hát a „Nemtudtukmiez, válogasdki” feliratú dobozban. Bazinagy kék masni a kilincsre, s lőn elfáradtam. Álmomban sem gondoltam, hogy két nap alatt kész leszünk.

2016.08.19.

Marad az eredeti terv, nutellás-banános-csokis torta. Anyunak túl csokis lesz, de ezt tudtuk előre. A tetejére pici színes fecniket vágtam ki, összességében jól sikerült kis torta lett ez.

2016.08.20.

09:05-kor ért be a vonat, már vagy negyed órája kint voltam az állomáson, magam sem tudom, miért. Tudtam, hogy anyu már otthon vár minket, a becsomagolt speckó kávéfőzővel és az újrateremtett szobával. Először odaadtuk a kávéfőzőt, annak örült is nagyon – ő kérte, mert volna nem örülni… Aztán mondtuk, hogy a másik meglepit meg kell keresnie.  Hát nehézkesen, de azért csak kiszúrta a masni a szemét a kilincsen. Első mondata: „Na nee, úgyis visszarendezem…”. Hát nekünk letört a mosoly a szánkról. Aztán benyitott, mondtuk hogy ja igazából az ágy a lényeg, mivel a másik már krátert vájt a derekadba idesfiam, és mivel az ágy miatt csak így fért el a többi cókmók, ez van, pakolhatod másmerre, ha tudod. Kicsit elégedetlenkedett, de aztán tíz perc múlva már „végülisjóezígyis” szerű vélemény hangzott. Aztán, mielőtt még feküdt volna öt percnél tovább az ágyon: „Kemény a matrac”. Délután azért csak lefeküdt rá pihenni egyet az éjszakai duhajkodás fáradalmait kipihenni, és mikor felkelt, megkérdeztem, hogy hogy aludt. Szarul. Miért? Sok a légy. De nem a matrac miatt? Mondom sok a légy. Akkójóvan. Nem egyszerű Veled! :D Boldogat!

Tegnap volt nagyon kedves Barátom születésnapja. Nem láttam már lassan fél éve. Beszéltünk ugyan szinte minden nap, de azért az nyilván más. Előtte minden nap találkoztunk, sokszor csak Ő tartotta bennem a lelket, mikor Dandó nem volt itthon sokáig, vagy csak simán a padlón voltam. Az első naptól fogva ránk kellett szólni, hogy ne nevessünk olyan hangosan. Tudtuk, mire gondol a másik, és azt is, hogy mások lehet, hogy nehezen bírják a baromságainkat. De nekünk így volt tökéletes. Aztán eljött az a nap, mikor egyik napról a másikra már nem kellett mennem dolgozni.

Aznap, mikor megtudtam, Ő szabadságon volt. Írtam neki, hogy holnap már nem találkozunk. Könnyekkel küszködve összepakoltam, mindenkitől elköszöntem, és elindultam a buszhoz. Az úton lefelé zajt hallottam a hátam mögül. Feldúltan gurult felém a biciklijén, tudtam, hogy sírni fogok. Elkísért a buszig, láttam az arcán, hogy nem hiszi el, ami történt. Nem láttam már a könnyektől. Elköszöntem.

Otthon még két napig sokkos állapotban gondolkodtam, hogy mégis hogy történhetett ez. Mi lesz velem ezután? Nagyon sok rendelésem volt, épp karácsony előtt jártunk. Azzal vígasztaltam magam, hogy legalább így biztosan elkészülök mindennel határidőre. Dandóval egyik nap már pakoltunk volna, és mentünk volna Angliába, vagy Franciaországba, mindegy lett volna, csak el. Másnap már a maradás mellett döntöttünk, harmadnap megint pakoltunk. Eltelt körülbelül két hét, mire csörgött a telefon. Ismeretlen szám. Volt főnököm volt. Nagyon sajnálja, ami történt (ezt én már akkor is tudtam, ő is a könnyeivel küzdött, mikor megmondta, láttam rajta, de valaki(ke)t el kellett küldenie, nem volt választás), és mindent megtesz azért, hogy visszamehessek dolgozni. Egyik kolléganőmnek akkor ajánlottak egy másik lehetőséget, amit ő elfogadott, a megüresedett helyére visszahívtak. Egy hónap kényszerszabadság után tehát visszaültem.

 Barnikusz és Tekla, körülbelül 2008-ban, 29*42 cm, grafit, 2014

De sajnos nem a régi jól megszokott helyemre. Nem éreztem jól magam az új székben. Nem volt kényelmes, nem volt jó a csí, nem tudom, és Ő sem volt ott. Ha nem a helyemen voltam, akkor mindenki tudta, hol kell keresni. Nem éreztem már magam olyan jól, mint a pihenő előtt. Szenvedősen telt el két hónap. Ismét csörgött a telefon. Állásajánlat. Határozatlan idejű szerződéssel. Eddig még álmodni sem mertem erről… Ő aznap ismét szabadságon volt. Beszéltem vele, mi a véleménye. Ne is gondolkodjak, mondjak igent. Másnap reggelig kaptam gondolkodási időt, de már tudtam. El kell mennem. Nem várom meg, míg újra akaratom ellenére kellene ezt megtennem. Közöltem a főnökkel a tényeket, nyilván nem örült. De tudtam, most végre a saját érdekeim kell néznem. Egy valami fájt csak. Hogy Őt ott kell hagynom. Szomorúan nézett rám az utolsó napomon, nem tudtam mit mondani. Elfogytak a szavaim. Kisétáltam.

Elrepültünk pár napra Angliába, el is felejtettem minden gondom. De visszajöttünk, és elkezdődött az első napom az új helyen. A kezdeti izgalmak és tanulás után hihetetlen űrt éreztem. Írtam és írtam. Megírtam, hogy milyen volt Anglia, miket tanultam, mi volt hétvégén. Megírtam, hogy balesetem volt, hogy eljegyeztek, hogy unatkozom, hogy ki se látok a melóból. Megírtam, hogy lett új autóm, megvan az esküvő dátuma. Megírtam, hogy hiányzik, hogy sírtam, hogy boldog vagyok. Megírtam mindent. Ha két napig nem írt vissza, már aggódtam, egyszerre voltam dühös és szomorú. Aztán megkönnyebbültem, mikor jött a mail. Mert tudom, hogy továbbra is van valaki, akire számíthatok, hogy ott lesz az éter másik végén, ha szükségem van rá.

Barnikusz és Tekla 2016-ban, 29*42 cm, grafit, 2016

Tegnap volt a szülinapja. Mit adjak neki? Tavaly egy pici USB-s ventillátort kapott, nagyon nem bírja a meleget, mi meg a légkondit nem szerettük, mert túl hideg volt mindig… Legyen rajz. Mennyire nyilvánvaló! Egyszer kapott már egyet a gyerekeiről. Felvettem a kapcsolatot a lányával – a háta mögött persze -, hogy szeretnék egy friss képet róluk az öccsével, vagy amin hárman vannak. Ő azonban nem volt hajlandó fényképezkedni, úgyhogy végül csak a gyerekekről kaptam képet.  Akkor éppen nem volt még rendelésem, idő előtt voltam még bőven, de elkezdtem. Aztán jöttek sorban a határidős rajzok, félbe kellett hagynom. Ott állt a rajz a táblára rögzítve, pakoltam ide-oda. Várta a sorát szép türelmesen. Aztán eljött az idő, mikor már nem tudtam tologatni, elkészültem egy határidőssel, muszáj volt már beszorítanom. Végül egy vasárnap délután befejeztem. Gyorsan suhant a ceruza. Anyu becsomagolta nekem, egész héten izgultam, mit fog szólni. Előbb letettem aznap a munkát és elindultam. A kép a hátsó ülésen, a szívem a mellkasomban mocorgott izgatottan. Izzadt tenyérrel nyitottam be az irodába. Kerek szemekkel nézett rám, szerintem két pillanatig el sem hitte, hogy ott vagyok. Majd a lehető legszélesebb mosollyal ölelt át. Az ajándékról letépte a papírt, és sugárzott róla a boldogság. Jó volt visszamenni.